Gondoltál már arra, hogy a gondolataid határozzák meg az életed irányát, legyenek azok negatív vagy pozitív gondolatok?
Hogy amit nap mint nap újrajátszol a fejedben, az előbb-utóbb programként kezd működni benned — akár tudsz róla, akár nem?
Ha sokszor érzed azt, hogy ugyanazokba a hibákba esel, hogy „mintha valami láthatatlan erő” újra és újra visszahúzna, akkor valójában nem a sorsod ismétlődik, hanem a gondolataid. És a jó hír az, hogy ezt te magad képes vagy megváltoztatni.
Az igazi változás nem ott kezdődik, amikor új étrendet, új szokást vagy új edzéstervet választasz — hanem amikor új gondolatokat kezdesz el hinni.
Mert a pozitív gondolatok nemcsak a lelket emelik, hanem valós testi folyamatokat indítanak el: hormonális egyensúlyt, jobb alvást, kiegyensúlyozott vércukorszintet és erősebb immunrendszert.
A test és lélek egyensúlya nem elérhetetlen cél.
Sokáig én is a saját gondolataim csapdájában éltem.
Amikor a második vetélésem után újra próbáltam hinni, hogy egyszer egészséges kisbabám lesz, minden nap harcot vívtam önmagammal. De valami mélyen bennem nem engedte, hogy feladjam.
Nem azért, mert minden tökéletes volt, hanem épp azért, mert semmi sem volt az.
1. A gondolatok ereje – miért nem mindegy, amit ismételsz?
A pozitív gondolatok nemcsak egy divatos fogalom, hanem az első lépés az életmódváltás és a lelki egyensúly felé. Amikor rendszeresen azt gondolod – vagy azt ismétled magadban – hogy „úgysem sikerül”, „ezt már én nem tudom megváltoztatni”, akkor ezeket a gondolatokat a tudatalattid egy programként kezdi futtatni.
Ez az, ami miatt sokan – annak ellenére, hogy valódi lehetőségek előtt állnak – el sem indulnak. A gondolatoknak van egy alattomos tulajdonságuk: nem kell, hogy igazak legyenek, mégis képesek valóságként működni.
Amint Joe Dispenza is tanítja, a gondolkodásunk megváltoztatása lehetőséget ad arra, hogy tudatosan új programokat írjunk magunknak, új mintákat alakítsunk ki. Ha csak azon aggódsz, mi történhet rosszul, akkor a rendszer, amit belül futtatsz, már előre kudarcot ír.
Sokan inkább tüneteket kezelnek – fájdalom, krónikus betegség, hormon-egyensúly zavara, tápanyag hiány –, és közben nem veszik észre, hogy a gondolati minták is szerepet játszanak. Pedig az egészséges életmód nem csak arról szól, mit eszel, hanem arról is, hogyan gondolkodsz.
2. Mi az az „új program”, és hogyan kezdődhet el?
2.1 Tudatosítás – ismerd fel a régi programot
Elsőként be kell látni: a múltból hozott félelmek, a visszatérő gondolatok hitrendszerek, amelyek némelyikét nap mint nap futtatod magadban, már előre kijelölik, hogyan határozod meg önmagad és a világot.
Sokszor a félelem nem abból ered, ami most történik, hanem abból, hogy újra és újra futtatod a múlt eseményeit és azokból gyártasz jövőt és rémálmokat.
Elősször csak legyél figyelmes a saját gondolataidra, figyeld meg hogyan beszélsz magaddal és magadról. ez az aelső és legnehezebb lépés, mivel ezt sokszor autopilota üzemmódban végezzük fel sem tűnik. Azonban, ha felismered ezeket a monológokat az már fél siker.
Kezd el jegyzetelni. Milyen probléma lépett fel az életemben, mit éreztem, mit gondoltam magamról, 1-5 skálán mennyire erős érzelmet váltott ki bennem, mennyire befolyásolta a napod. Ezeket vezesd oszlopokban, kezd el kitölteni a saját táblázatodat. Meg fogsz lepődni, kezd el még ma.
2.2 Az új program elindítása – fókusz a lehetőségeken
Amikor tudatosítod: nem minden gondolatnak kell igaznak lennie, akkor elkezdheted tudatosan átírni azt, amit eddig automatikusan futtattál.
Például: ahelyett, hogy azt gondolod „nem vagyok elég erős”, választhatod azt a gondolatot, hogy „képes vagyok tanulni, fejlődni, jó döntéseket hozni”. Ezzel együtt fókuszálj az erősségeidre, az apró jelen-pillanatokban adódó örömökre.
Vannak tipikus gondolatok, gondolat mintázatok, amik visszatérnek. Figyeld meg ezeket és miket szeretnél helyette érezni. Fogalmazd meg úgy, hogy az neked a leghitelesebb és közelebb érzed magadhoz.
Tanuld meg elősször megfigyelni, majd átirányítani a gondolataidat rosszról a jóra. Több technika létetik erre, keress olyat, ami neked megfelel, például mindfullness, vezetett meditáció. Válts nézőpontot.
A változás akkor kezdődik, amikor felismerjük, hogy nem kell elhinnünk mindent, amit a fejünkben hallunk. A gondolat nem maga a valóság – csak egy lehetőség arra, hogyan értelmezzük azt. Amint ezt megértjük, kezünkbe vehetjük az irányítást, és elkezdhetjük átírni a régi, korlátozó mintákat.
Többé nem kell a félelmeinket ismételgetni. Ehelyett választhatjuk azt, hogy a lehetőségekre, a belső erőnkre és a jelen apró örömeire figyelünk. Ez az a pillanat, amikor megszületik az „új program” – egy olyan gondolkodásmód, amely nem lehúz, hanem felemel. Egy program, ami nem bezár, hanem felszabadít.
2.3 Integrálás az életmódba – test és lélek kéz a kézben
Az új program nem csak elméleti. Az egészséges életmód része: táplálkozás, mozgás, stressz-kezelés, vagyis lelki jólét. Ha krónikus betegség, hormon-egyensúlyzavar, tápanyag hiány vagy akár csak a közérzeted romlása – mind jelek lehetnek arra, hogy a tested-lelki állapotod nem optimális.
Itt jön képbe az is, hogy ne csak a tünetet kezeld (pl. fájdalomcsillapító), hanem keresd meg az okot (pl. tápanyag hiány, stressz, rossz gondolkodás-minta). A teljes vérkép elemzés vagy funkcionális állapotelemzés segíthet abban, hogy lássuk: valóban mi zajlik benned.
3. A pozitív gondolatok ereje, az egészséges életmód és a táplálkozás – három alappillér
3.1 Tudatos táplálkozás – mit eszel és miért
Az életmódváltás során nagyon gyakran az derül ki, hogy a „diéta” csak ideig-óráig működik, ha nincs mögötte tudatos gondolkodás és lelki hátterű változás. Figyelni kell arra, hogy ne alakuljon ki tápanyag hiány – mert hiába a „diéta”, ha közben hiányállapotok formálódnak.
Például hormon-egyensúlyzavarokra hajlamos szervezet esetén különösen fontos, hogy ne csak kalóriát számolj, hanem figyelj arra is, milyen minőségű tápanyagokat viszel be, milyen az emésztésed, milyen az élettani állapotod. Az egészséges életmód nem csak a test, hanem a lélek táplálása is.
3.2 A lelki-táplálkozás – gondolatok mint belső étel
Ha rendszeresen a félelmeket, szorongásokat, múltból hozott mintákat erősíted, akkor az olyan belső „diétában” vagy, amely folyamatosan lestrapál – mint ha csak gyorsételeket nassolnál nap mint nap. Az új, pozitív gondolatok olyanok, mint az értékes tápanyag: építik, regenerálják a rendszereket.
3.3 Összhang a test és lélek között
Az igazi egészséges életmód akkor, amikor a gondolatok, a táplálkozás és az életvitel (mozgás és testedzés) egymással összhangban működnek. Ha csak az egyik részre figyelsz (pl. „étrend” változás) de közben a gondolataid ugyanazok maradnak („úgysem leszek soha egészséges”), akkor az eredmény elmarad – mert a belső program nem változott.
Ezzel szemben, ha a gondolataidat tudatosan formálod, olyan programot írva, amely támogat, felszabadít és előrevisz – akkor az egészséges életmód tényleg működni fog. Szerepet kap benne a test is és a mozgás, mivel enélkül sincs igazi változás.
Testedzés és mozgás az egyik kulcs, de egy krónikus betegségben szenvedőnek bizonyos szabályokat be kell tartania ebben az esetben. Egy másik bejegyzésemben ki fogok térni erre részletesen. Tömören annyit, hogy nem mindenkinek való a futás.
4. Hogyan vezessük vissza az okokat – ne csak a tünetet kezeljük?
4.1 Miért fontos a funkcionális állapotelemzés?
A tünetek (pl. állandó fáradtság, hormonális eltérések, krónikus betegség jelei) csak a felszín. A valódi okok a mögött húzódnak: tápanyag hiány, hormon-egyensúly zavar, stressz, negatív gondolatprogramok. A teljes vérkép elemzés és a funkcionális állapotelemzés segít feltárni ezeket az okokat.
4.2 Lelki okok felismerése
Gyakran azt gondoljuk, hogy fizikai állapotunk csak fizikai eredménye egy rossz táplálkozásnak. De valójában a gondolataink működése, a félelmeink, a múltból hozott mintáink, a jövőtől való rettegés is szerepet játszanak abban, hogyan működik a testünk. Ahogyan az előző részben is írtuk: ha a gondolataink programként futnak, akkor a testünk reagál.
Dr. Joe Dispenza hangsúlyozza: „The mind does not know the difference between real and imagined stress, and so the body’s chemistry will change accordingly.” Ez azt jelenti, hogy a gondolati minták testi következményekkel járnak – tehát nem elég csak a tünetet kezelni.
4.3 Új program megírása: pozitív gondolatok mint tudatos eszköz
– Kezdj el figyelni arra: mit gondolsz újra és újra?
– Írd le a korlátozó gondolatokat („sosem leszek egészséges”, „állandóan fáradt vagyok”) és válaszd őket le arról, aki vagy és aki lenni szeretnél.
– Írj helyettükúj mondatokat: „Egészséges vagyok, energiával teli vagyok, tudatos döntéseket hozok a testem és lelkem támogatására.”
– Ismételd, írd le, rgaszd ki ezeket a pozitív gondolatokat naponta, tedd őket részévé a hétköznapjaidnak. ne csak mantrázd, cselekedj eszerint!
Ez a folyamat nem egyszerű, de olyan programot ír, amely nem korlátoz, hanem felszabadít. Ahogyan Dispenza mondja: „Conscious thoughts repeated often enough become unconscious thinking.”
5. Mit egyél és hogyan dönts tudatosan – napi gyakorlatok az egészséges életmódért
5.1 Táplálkozási alapelvek
- Törekedj kiegyensúlyozott makro- és mikrotápanyag bevitelre: fehérjék, zsírok, szénhidrátok, vitaminok, ásványi anyagok.
- Kerüld a divatdiétákat, amelyek hosszú távon tápanyag hiányhoz vezethetnek.
- Gondolj arra, hogy minden étkezés lehetőség a tested támogatására – nem csak kalóriabevitel.
- Ha hormon-egyensúly vagy krónikus betegség a téma, különösen fontos az étrend minősége és személyre szabottsága.
5.2 Tudatos döntéshozás
- Mielőtt eszel, kérdezd meg magadtól: „Ez az étel támogatja a testem és az egészségem?”
- Figyelj arra, hogy ne csak gyors eredményt várj („gyorsan lefogyok”), hanem hosszú távú jólétet építs.
- Vegyél figyelembe valódi állapotfelmérést (teljes vérkép elemzés, hormonpanel), ha szükséges – ne csak a „hallottam valahol” alapokon dönts.
5.3 Lelki táplálás minden nap
- Minden nap szánj időt arra, hogy tudatosan figyelj a gondolataidra: mik azok a visszatérő minták, amelyek nem szolgálnak?
- Változtasd meg azt, ahogyan önmagadról és a világról gondolkodsz. Higgy abban, hogy képes vagy változtatni, fejlődni, egészséges életet élni.
- Légy hálás a jelen pillanat kis örömeiért – ezek megerősítik az új programot. A pozitív gondolatok itt is kulcsszerepet játszanak. Gyakorold a hála érzését!
6. Miért működhet ez – tudományos és gyakorlati háttér Dr. Joe Dispenza tanításai alapján
– A neuroplaszticitás azt jelenti, hogy az agyunk képes újrarendeződni, új idegpályák kialakulására. Dispenza szerint, ha új gondolatokat ismételsz, az új struktúrát hoz létre.
Képzelj el egy föld utat, ahol autóval közlekednél vagy egy szekérrel. Mindig ugyanazon a nyomvonalon haladsz, akkor egyre mélyebbre kerül a kerék a nyomvonalban, amíg mozdulni sem tud, mert beragad. Hogyan tudsz kijönni belőle, úgyhogy kihúzod magad és keresel egy új tiszta nyomvonalat, amin egyszerűen áthaladhatsz.
– A test-lélek kapcsolat: a gondolataink és érzelmeink kémiai és energetikai változásokat indukálnak a szervezetben – például stressz hatására a test a védekezés állapotába kerül, amely hosszú távon betegséghez vezethet. Szimpatikus idegrendszeri állapotban a test nem tud gyógyulni, emészteni, nyugodtan aludni, mert túlélő üzemmódban van.
– Az új program akkor „megerősödik”, amikor a gondolataid és érzéseid összhangban vannak – ez az, amit Dispenza az „elevált érzelmi állapot” (elevated emotion) és a „jövőnek megfelelő érzelem” gyakorlásával magyaráz.
Ezért — amikor a pozitív gondolatok teremtő ereje megerősödik benned — akkor már nem csak álmodozol, hanem tudatosan alakítod az életedet.
7. A hála és a hit erejével: így éltem túl a veszteségeket, és született meg a kislányom
Amikor már a második vetélésen voltam túl, úgy éreztem, mintha darabokra hullott volna bennem minden. Nehéz volt újra hinni – magamban, a testemben, az életben. Minden orvosi papír, minden vizsgálati eredmény csak a hiányt, a veszteséget erősítette bennem. Mégis, valahol mélyen tudtam, hogy nem adhatom fel. Hittem benne, hogy természetes úton is sikerülhet, és egyszer a karomban tarthatom azt a kis lelket, aki már a szívemben ott volt. Így is lett, minden ahogyan elképzeltem.
Minden nap megszólítottam őt – hívtam, vártam, beszéltem hozzá. Közben nem csak a testemmel kezdtem foglalkozni, hanem a lelkemmel is. Tudatosan dolgoztam azon, hogy helyreállítsam az egészségi állapotomat, figyeltem a táplálkozásomra, a pihenésre, a belső békére. Kitűztem egy célt: minden nap tenni valamit azért, hogy közelebb kerüljek hozzá.
És ami talán a legfontosabb: elkezdtem gyakorolni a hála érzését. Mert a hála az egyik legerősebb, legmagasabb rezgésű érzelem – képes átírni a félelmet, a hiányt, a kétséget. Hálát adtam minden apróságért: egy nyugodt reggelért, egy kedves pillantásért, a napfényért az arcomon. És ahogy a hála nőtt bennem, úgy változott minden. Megnyíltam, elengedtem a kontrollt, és egyszer csak megtörtént a csoda: megfogant a kisbabám.
Ez az időszak tanított meg igazán arra, hogy a pozitív gondolatok és az érzelmek ereje valóban képes gyógyítani – nemcsak a testet, hanem a lelket is.
7.1 A hála gyakorlása – az egyik leggyorsabb út a belső gyógyuláshoz
Csodálatos dolog, hogy már néhány perc hála gyakorlás után pozitív folyamatok indulnak el a testedben. A hála nemcsak egy kedves érzés – valós biokémiai változásokat indít be. Megnyugtatja az idegrendszert, csökkenti a stresszhormonokat, és aktiválja azokat az agyi területeket, amelyek a boldogságért, a biztonságérzetért és a szeretetért felelősek.
És ami talán a legfontosabb: a pozitív gondolat újabb pozitívat szül. Ez a láncreakció az, ami segít megállítani a negatív spirált, amibe oly könnyű belecsúszni. Ha úgy érzed, hogy az életedben mindig ugyanazok a nehézségek ismétlődnek, az nem véletlen. A gondolataid érzéseket hoznak létre, az érzésekből döntések születnek, ezek pedig újra és újra ugyanazt a mintát teremtik.
Érted már? Ezt a körforgást csak te tudod megtörni – és a legjobb eszköz hozzá a hála. Mert amikor hálát érzel, egyszerűen nem tudsz közben félni vagy szorongani. A két érzés nem fér meg egymás mellett. A hála azonnal megemeli a rezgésed, átírja a belső programot, és segít abban, hogy újra összekapcsolódj önmagaddal.
Kezdd ma! Csak néhány perc, de csodát tehet. Gondolj három dologra, amiért most hálás vagy és érezd is – figyeld, ahogy a tested és a lelked lassan megkönnyebbül.
8. Írjuk meg együtt az új programod
Ha tudatosan választod a pozitív gondolatokat, ha az egészséges életmód — táplálkozás, mozgás, stresszkezelés — részévé válik, és nem csak a tünetekre fókuszálsz, hanem feltárod a valódi okokat (pl. tápanyag hiány, hormon-egyensúly, gondolat-minták) akkor visszaveheted az irányítást az életed felett.
Most arra hívlak:
- Írd le 3 olyan gondolatot, amit naponta ismételsz, és ami nem szolgál.
- Változtasd le őket 3 pozitív gondolatra, amelyek támogatnak.
- Készíts el egy étkezési tervet, amiben figyelembe veszed a tápanyag-minőséget, a hormonális állapotodat és a teljes vérkép elemzés alapján a saját szükségleteidet.
- Szánj minden nap legalább 5 percet arra, hogy leállsz, figyelsz a gondolataidra, és tudatosan választod a pozitív irányt.
Mottóként:
„Amit most gondolsz, holnap programként működik majd – írj olyan programot, ami támogat és előrevisz.”
Ha készen állsz rá, segíthetek abban, hogyan építsd fel az étrendedet, mivel támogathatod magad teljes vérkép elemzés alapján, és hogyan válassz a saját szervezeted számára optimális életmód-stratégiát.
Ezek a legnépszerűbb egészségtudatos bejegyzéseim – kattints, ha fontos számodra az egészséged!
👉 Normális a vérképed, mégis tüneteket tapasztalsz?
Te tudod mit rejt a vérképed? Tudod hogyan segít a funkcionális szemlélet a rejtett problémák feltárásában:
🔗 Laboreredmények funkcionális értelmezése – kattints ide
👉 Mi a legnagyobb különbség a hagyományos és a funkcionális orvoslás között?
5 lényeges eltérés, amit mindenkinek tudnia kell:
🔗 Olvasd el itt
👉 Mi a baj a tejjel?
Te tudsz a tej rejtett hatásairól, ami hatással van a hormonális és lelki egyensúlyodra:
🔗 A tej valódi hatása – olvasd el itt
👉 Gluténérzékeny vagy? Vagy csak szeretnél jobban lenni?
Tudd meg, hogyan hat a glutén a testedre:
🔗 Glutén és az egészséges étrend kapcsolata – kattints ide
👉Vércukorszint ingadozás helyett stabil energia? Lehetséges!
Fedezd fel, hogyan segíthet a cukormentes, egészséges étkezés a jobb közérzet, a hormonegyensúly és a hosszú távú egészség elérésében!
🔗 Cukormentes élet, stabil vércukorszint – receptek és alternatívák »
Köszönöm, hogy időt szántál a cikk elolvasására! Ha további hasznos információkra vagy kíváncsi az egészséges életmódról, laboreredmények értelmezéséről, vagy inspirációt keresel a holisztikus egészségfejlesztéshez, kövess Pinteresten is: Egészség Mesterfokon – Pinterest.
Ha szeretnéd jobban megérteni, hogyan segíthet a funkcionális laboreredmény-elemzés, vérkép elemzés az egészséged helyreállításában, írj vagy keresd fel weboldalam:
📩 Kapcsolat: info@egeszsegmesterfokon.hu
🌍 Weboldal: https://egeszsegmesterfokon.hu/kapcsolat/
📲 Kövess a közösségi médiában is, és meríts inspirációt az egészséges életmódhoz!
🔸 Instagram: @egeszsegmesterfokon
🔹 Facebook: Egészség Mesterfokon – Teljesebb Életért
📌 Pinterest: Egészség Mesterfokon
Ne feledd: az egészséges életmód a tudatos döntésekkel kezdődik! 💚
